A mechanism szó biztos, hogy nyelvtanilag helytelenül van többesszámba téve a címben, de guess what, im a burned-out byelingual, i do what i wanna do. Amúgy meglepetés, én sem gondoltam volna, hogy egyetlen egy hónappal az előző bejegyzés után majd egyik pillanatról a másikra újra megjelenek itt. I hope, alle har gjort det godt és ez pont elég dán volt mára is. (Egyébként nem tudom, hogy helyes-e a mondat, de ez részletkérdés.)
Részben amiatt vagyok amúgy itt, hogy megismételjem a tavaly nyári anxietyvel küzdő témájú bejegyzés sablonát, bár ez most valószínűleg némileg negatívabb hangulatú dolog lesz. Avagy múlt héten content creation órán ülve (értsd: nulla figyelmet fordítva a zoomnak, előre, a semmibe bámulva) elgondolkodtam rajta abszolút objektíven, hogy ha egyedül önmagamra lennék utalva, ez jó időszak lenne egy suicide attemptre. De! Aggodalomra semmi ok, nem látok rá esélyt, hogy valaha összeszedném minden önzőségemet, hogy tönkretegyem a családom életét is. És L is azt mondta, hogy nem tenné őt boldoggá, ha így cselekednék, lol. (Azt hiszem, elmond mindent a barátságunkról, hogy közöltem vele egyáltalán ezt a gondolatfoszlányt. Most, hogy ráadásul rádöbbentem, hogy a magyar barátságaim 70-80%-a a covid és a Dániába költözésemnek köszönhetően szimplán megszűnt létezni, még nagyobb óraszámban kényszerül L kibírni, úgyhogy abszolút props to her, mert amúgy legtöbbször én magam is elfáradok a saját fejemtől *pls insert here the small smiled, teary emoji, yes thats def my most used one these days* Jeg elsker dig, L!)
Na de pontosan minek a listája az elkövetkező néhány bekezdés? Well, a distractionjeimnek leginkább. Azt pedig még nem döntöttem el, hogy merek-e online (igazából offline is, bruh) mesélni arról, hogy miről próbálom ekkora energiával elterelni a gondolataimat. Nyilván az egyik dolog az egyetem, a másik pedig csupán néhány egészen friss felfedezésem, amelyek tudomása nélkül biztosan kevesebbet romlott volna az önképem és az elveszettségem sem tízszereződött volna meg hirtelenjében. But moving on, here are my not so healthy coping mechanisms:
1) first things first, lets fill up ur days with stories of other people, that should definitely make u forget about ur own life
Avagy tavaly augusztus-szeptemberben azt hittem, hogy végre túl vagyok a fanfictiont olvasó periódusán az életemnek, de jokes on you, amikor anyukám októberben egy könnyezős telefonhívás közepén azt javasolta, hogy olvassak, esküszöm, először egy valódi könyvet vettem a kezembe. Aztán egészen gyorsan rájöttem, hogy azért húz továbbra is a szívem a fanficek felé, mert ott a kialakult comfort-characterjeimet nem kell, hogy elengedjem egy-egy sztori végén. Jelenleg 727 ao3 bookmarknál tartok és esküszöm, megfogadtam, hogy 1000-nél abba fogom hagyni.
2) having noise in the background 24/7 kinda lets u forget the everyday act of thinking
Well, Ling Chao Rebelliousét azért nem nevezném noise-musicnak, de erre a dalra vagyok jelenleg leginkább ránőve. Amúgy boyról nagyjából semmit nem tudok, szimplán megjelent a recommendationjeim között és az is eltartott egy ideig, amíg rájöttem, hogy angol nyelven van a teljes dalszöveg. Ugyanígy jártam Demain One More Nightjával is egy héttel korábban (give that boy a listen, he deserves it) és a coincidence azt figyelembe véve, hogy amúgy angolul végzem a tanulmányaimat, enyhén nevetséges, na mindegy. Wonho-nak is február legvégén volt comebackje, a Lose pedig első hallgatásra a kedvenc releasem lett tőle. A lovelytheband munkásságát hallgattam még mostanában rongyosra, valamint Maude Latourt és a (g)i-dle I trust EP-jét.
3) when journaling suddenly takes over ur everything
2019 eleje óta fuldoklom a kpopban (yes, i still claim it as the top most embarassing habit i could ever have) és jól megvoltam albumok (van annyi minimalista hajlamom, hogy ne vegyek dolgokat azért, hogy a polcon álljanak) vagy bármiféle merch nélkül (mert nyilván nem fogom magamon hordani az általam vállalhatatlannak titulált zenei ízlésemet, lol.) Aztán idén februárban támadt egy olyan ötletem, ami amellett, hogy megkívánta, hogy beruházzak az első albumomra, local kpoppies would also prob publicly murder me for it.
Két teljes hét overthinking után a Monsta X The Code albuma lett az áldozatom, specifically a De:Code version. És rögtön a megvétele után bele is írtam, ragasztottam és rajzoltam a photobookba, avagy megszületett a legújabb journalöm :)
Idén amúgy a szokásos bullet journalöm mellett, a digital planningbe is próbálok belekóstolni. Tulajdonképpen nagyon hamar meg is szerettem a Notion felületét és főként kreatív projectek megtervezéséhez, ötleteléshez, valamint egyfajta archívumként használom.
4) it all started with wanting to learn more about anatomy
Nyáron ugyan egészen megszerettem edzeni, ez a szokásom a költözéssel abszolút abbamaradt. Fogytam eleget azáltal, hogy magamat kellett étkeztetnem, a decemberi vizsgaidőszak idejére pedig even my abs appeared in full force. Aztán hazarepültem és valószínűleg nem csak anyukám főztjét, de az evést sem élveztem még ennyire soha korábban. Néhány kilót biztosan vissza is szedtem, de lassan egy éve nem álltam mérlegen, nyár óta pedig egy nyugodt body-neutralityben úszom, szóval azt, hogy megnyitottam Wonho ab workoutját, nem insecurity indítványozta. (Meg nem is az, hogy hirtelen anatómiát támadt volna kedvem tanulni, bár tény és való, hogy nem tudom, hogy akad-e olyan izomcsoport, amely Hoseok-on nincs kidolgozva.) Hogy mi volt az indok tehát? Egész egyszerűen két napja ültem a laptopom előtt egy animáción dolgozva és anyukám felvetette, hogy igazán mozoghatnék kicsit, amikor arról kezdtem panaszkodni neki, hogy mennyire fájnak a térdeim. (Mert nyilván csak törökülésben felhúzott lábakkal lehet animálni.)
5) sewing both gives me a headache and makes me excited even in the midz of several uni classes
Tizennégy éves lehettem talán, amikor karácsonyra varrógépet kértem a szüleimtől. Próbálkoztam nem több, de határozottan kevesebb sikerrel, aztán egészen gyorsan puszta frusztrációvá vált az érdeklődésem. Idén január végén viszont az én pinterestemen is elszaporodtak a Vivienne Westwoodot idéző corset outfitek és muszáj volt kipróbálnom varrni egyet legalább azért, hogy lássam, hogy Nava Rose szabásmintája mennyire accurate. A próba corsetet aztán követte még egy élesben is, két hete pedig már saját sablont is gyártottam és dolgozom egy bell-sleeved corset kinda dolgon, amihez a leggyönyörűbb anyagot találtam! Küldtem képet E-nek, ahogyan film and video production alatt a varrógépemmel babrálok bemutatva a multitasking képességeimet, és megígértem neki, hogy ha egyszer sikerül valóban megértenem, hogy hogyan készülnek a szabásminták helyesen, talán varrok neki egy hasonló hosszú ujjút babarózsaszínű anyagból. (Most hirtelenjében nem vagyok benne biztos, hogy meséltem-e már E-ről a blogon, mindenesetre she's probably the coolest baltic girl I could've ever meet és a mindennapjaim egyik kedvenc additionje az óráink alatt történő beszégetéseink.)
I'm truly grateful that fabric shopping still puts me into the state of pure joy even these days (i swear, i think i enjoy it a lot more than regular clothes shopping) and i'm also def thankful for finding my mom's old fashion magazines. The shiver they gave me when I first opened them, just wow.
6) if sleep is for the weak, i wanna be very weak (but just after i had my coffee of the day)
Sosem voltam még csak közelében sem a jó alvó kifejezésnek, de úgy tűnik, mostanság a szokásosnál is rosszabbak az alvási szokásaim. Egyfelől valóban csak hajnali egy és kettő közt csukom le a szemem, viszont az előző szemeszter alatti tapasztalataim ellenére, jelenleg már délelőttönként sem tudok jókat aludni. Hét óra húsz és negyven között egyszer csak kipattannak a szemeim és nem tudok tovább mozdulatlanul feküdni, hiába nincs reggeli órám és küszködök amúgy is egy general tiredness-szel. Emellett mégis magabiztosan ki tudom jelenteni, hogy nem koffeinfüggőség okozza a jelenséget, noha tény és való, hogy az utóbbi hetekben a cukrozatlan tejeskávém ízét élvezem a leginkább. Azért próbálok csak egy csészével meginni naponta, háromtól már határozottan remegni kezd a kezem. Bár van, amikor az sem rossz, némi időre belémülteti a hustle culture szellemét.
Éjszakánként, amikor pedig nem alszom és nem is olvasok (strange phenomenon), még mindig Edward Avila előtt ragadok le. Boy has the most calming chaotic personality. Februárban az éves kdrama adagomat is megnéztem amúgy, avagy eljutottam az It's okay not to be okayig. Néhány toxic patternt figyelmen kívül hagyva kimondottan tetszett, aztán locals told me that its probably the best existing kdarama, úgyhogy a befejezése után nem is volt kedvem más után nézni. Mindenesetre a character developmentet nagyon szerettem a sorozatban, Kim Soohyuntól pedig well, Demian vibe-jaim támadnak. (The best of both worlds, i guess?)
Ha pedig fáj már a fejem, olyan álmos vagyok, s mégsem tudok aludni, az egyetlen medicine-em nyilvánvalóan Kihyun Natural coverje vagy csak boy bármelyik fancamje. (He's my ult, dont blame me.)
Azt hiszem, hogy ez a bejegyzés igazán jól reprezentálja az energiám konstans fogyatkozását a paragrafusok előrehaladtával. Mert ha egy dologra jó volt Dánia, az egyértelműen az, hogy most már magyarul sem tudom normálisan kifejezni magam :))
Amúgy egy teljes hetet ültem e felett a bejegyzés felett azon töprengve, hogy publikáljam-e vagy sem, de ez már csak amolyan behind the scenes gondolat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése