hallyu

Most kivételesen egy egyszerű szöveget hoztam, mert tönkrement a laptopom, telefonról pedig nem volt kedvem szöveget szerkeszteni. Egyébként holnap lesz a szülinapom, ami évek óta először tölt el izgalommal, és én sem tudom, miért volt muszáj közölnöm ezt. ツ

Meg voltam róla győződve, hogy amikor Ázsiáról van szó, nekem mindig Japán marad az első helyen. Ezzel szemben most mégis vetélytárs jelent meg a színen, noha úgy volt, hogy megígértem magamnak, hogy nem fogok nagyot esni a koreai kultúrába. A doramákig valóban nem jutottam még el, viszont kezdek egyre mélyebbre evezni ebben a csücsökben.

Az első számú kapcsolódási pont továbbra is a zene maradt. Nézelődtem különböző csapatok között és potenciális következőként–mélyebben–felfedezni–valókat találtam is, valamint lett egy borzasztó hosszú listám is, amit a fizikaterem egyik padjáról másoltam (a kicsik között egész sok kpopper van a mi sulinkban is) és tulajdonképpen ismertebb bandák nevei szerepelnek rajta. 

A Pentagonba végül egészen beletemetkeztem amúgy, nagyon szimpatikusak, noha egyik szemem sír az egész Cube Ent. — HyunA és Hyojong ügy miatt, a másik meg boldogan támogatja tovább a kialakult helyzetbe került kilenc fiút. (Csak kicsit voltam halálomon, amikor a 2018 közepi promóciós fotókon Yanant sem találtam, azóta szerencsére meggyógyult, szóval én is megnyugodtam. ^^) Egyébként viszonylag gyorsan megjegyeztem náluk is, hogy ki kicsoda, három délután volt talán, amire amúgy egész büszke vagyok, noha nem nagy teljesítmény. Fun fact: rájöttem, hogy ugyan az arcmemóriám valóban egész jó, a név– már kevésbé, azon a második napon pedig azért hagytam már őket magukra, mert kiidegeltem magam azon, hogy Hongseok és Shinwon neve mindig kimegy a fejemből. Az utóbbi napsugár amúgy bias (meg útközben rájöttem, hogy Namjoont is hívhatnám annak), ráadásul simán beköltöznék a gardróbjába, mert bármelyik ruháját szívesen elhordanám. Egyébként Jinho sem maradhat ki a felsorolásból, őt csak egyszerűen megölelgetném, bár amennyire aprócskának néz ki, én is pont akkora vagyok, mint ő. Yuto meg csak: ♡ (Mert a japán mániámat azért továbbra sem hagytam el.) Egyébként pont Kino születésnapján kezdtem el velük foglalkozni, ezzel szemben Hyunggut az elején rengetegszer összekevertem Changguval és Hongseokkal. Jaj és a Shine koreográfiáját is lehetséges, hogy elkezdtem tanulni, amivel sehol sem tartok még amúgy. De haladjunk ^^

A következő lépés Sissel Ab youtube csatornájának felfedezése volt, ami egyszerre tárta fel előttem a kfashiont, a korei szépségápolást belsőbb nézőponttal, valamint az ottani életet. Sissel ugyanis egy tizenkilenc éves dán lány, aki körülbelüli fél éve él Dél-Koreában. Ez az egész kfashion dolog egyébként olyannyira belopta magát a szívembe, hogy Aminon is csatlakoztam egy ilyen táblához, ami nagyon jó inspirációforrás, ezenkívül a weheartites mentett képeim között is elszaporodtak a kfashion related posztok. Amúgy szintén ez adott egy utolsó löketet a januári sítábor után rám törő sportolni–akarok vágyaimnak, és végül el is kezdtem edzeni. (Hozzátartozik a történethez, hogy három éve nem sportolok rendszeresen, ami ugyan az alakomon nem látszik meg, de elég gyenge vagyok továbbra is, ami furcsamód még nagyobb motivációt ad ahhoz, hogy végigcsináljak naponta könnyített változatos és lerövidített idol edzésterveket.)

És tulajdonképpen az utolsó ponthoz értünk, ami megint zene (az előző paragrafusban valljuk be, egészen sok mindent lerendeztem egyszerre.) Ez csak két nappal ezelőttre megy vissza, amikor is azt hiszem, hogy megtaláltam az ultimate bandámat. Igazából egyetlen daluk elég volt ahhoz, hogy csak vigyorogjak, hogy igen, nagy valószínűséggel ők azok. Egyébként a The Rose-ról van szó, utólag pedig rájöttem, hogy Sammyt például már korábbról is ismertem a Jae Six miatt. A zenéjük durván brit pop-rock inspirálta, és emlékszem rá, hogy a fentebb emlegetett videóban mesélte Woosung, hogy Lauv és a The 1975 mekkora hatással volt a zenéjükre, valamint hogy nekem erre már akkor nyár közepén felcsillant a szemem, ennek ellenére csak most csekkoltam le őket. Egyébként a coverjeik is nagyon a saját stílusukat idézik, és volt egy kisebb szívrohamom, amikor rátaláltam egy tavaly februári felvételre a budapesti koncertjükről, ahol a Chocolate-ot játsszák és annyira szívemelengető, ahogyan Jaehyeong és Hajoon is énekelnek, Dojoonra meg amúgy sincsenek szavaim. (Amúgy ez a koncert pont Sammy szülinapján volt, fél évvel a debütálásuk után, amikor azt hiszem, még csak két saját számuk volt.) Ha már a dalaik, igazság szerint nem tudom, hogy melyiket emeljem ki, fantasztikus atmoszférát teremtenek meg, ami pedig tőlem plusz pont, hogy az mv-kben is a dalszövegek alapján épül fel egy sztori. Kedvenc példa erre a Sorry, de a Like We Used To alatt sem tudom, hogy sírjak, vagy mosolyogjak, mint a vadalma. Összességében egyébként még kell néznem néhány interjút, hogy a tagok is pontosan meglegyenek bennem, noha az alapadatokat rögtön megjegyeztem velük kapcsolatban, mivel csak négyen vannak.
Additional notes: elfelejtettem megemlíteni, hogy a Sex feldolgozásuk annyira gold, hogy csak: ♥️♥️♥️ (A bigsleepes időket idézi fel bennem.)

Legyen szép napotok,

Hanka